Az álmaim mindig is nagyon érdekes önvizsgálati támpontot jelentettek számomra. Gyerekként gyakran voltak visszatérő álmaim, olyan helyszínek, amiket újra meg újra meglátogattam, de a valóságban nem léteztek. Olyan szituációk, amik időről időre újra elém kerültek éjszakánként. Ami mégis a legemlékezetesebb a gyerekkori álom-emlékeim közül, az a sok repülés. Amikor szó szerint azt éled át álmodban, hogy repülsz, szabadon, kitárt kezekkel… Felnőttként kezdtem csak utánanézni, mit jelenthet ez, bár gyermekkoromban rendszeresen megbeszéltem nagymamámmal az álmokat, és volt, hogy elővette az álmoskönyvet, volt, hogy a józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető pszichológiai magyarázatot kerestünk a különböző szimbólumok és cselekedetek között.
Amit nagyon nem szerettem, mégis gyakran belefutottam, az az a típusú álom volt, amikor teljességgel megéled az álomképeidben az életedben érzett bizonytalanságot, a tehetetlenség érzést. Ilyen volt, amikor beszélni próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon, vagy futottam volna, de csak vánszorogni voltam képes. Tompult hallás és homályos látás is előfordult. Borzalmas volt megélni, hogy nem vagyok aktív alakítója a történéseknek. Ráadásul csomószor voltam tényleg tudatomnál, amikor irányítani tudtam a cselekedeteimet, legalábbis egy bizonyos részüket, lévén az érzékszerveim részben vagy egészben cserbenhagytak ezeken az éjszakákon.
Egy idő után észrevettem, hogy ha rosszat álmodok – például szörnyek üldöznek, vagy valami szomorú történésbe csöppenek -, kis koncentrálással fel tudom magamat ébreszteni. Ezt akárkinek meséltem akkoriban, nehezen tudta elképzelni, hogyan működik. Pedig nagyon egyszerű volt a dolog, csak ki kellett tapasztalnom. Minél többet gyakoroltam, annál gyorsabban ment, a tudatos álmodás maga pedig az esetek többségében adott volt. Innentől már határozott nyugalommal töltött el, hogy nem kell végigmennem egy olyan álmon, ami kellemetlen vagy félelmetes számomra. Nem volt bonyolult a felébredés technikája: pár másodpercre el kellett csendesítenem minden más ingert, és csak arra koncentrálnom, hogy összeszorítom a szemeimet és arra gondolok, hogy fel szeretnék ébredni.
Kicsit sajnálom is, hogy ez az egész felnőttkoromra már teljesen elmaradt az életemből, örülök, ha az álmaimra emlékszem néha…
A lélek témái manapság is érdekelnek, gyakran olvasgatok önismereti témákban. Nemrégiben fedeztem fel, hogy létezik egy olyan intézmény Magyarországon, ahol egy huszonnyolc napos bentlakásos program keretein belül igyekeznek segíteni a szakemberek az alkoholbetegeknek a szerfüggéssel való küzdelemben – a program egyfajta felkészítésként működik a mindennapokhoz való visszatéréshez, így nem pusztán az alkoholizmus hatásai – az egyén működésére és kapcsolataira – kerülnek terítékre, hanem egyfajta “rendszerben működést” is szeretne átadni a program. Az egyedülálló “Felépülők-féle” komplex kezelés az amerikai, nagy nevű Minnesota-modellre épül, aminek fontos pontja a saját élménnyel rendelkező segítők megléte és a csoport megtartó ereje – az AA-gyűlések úgy gondolom, legalább a filmekből, sorozatokból lehetnek sokaknak ismerősek. Az alkoholizmus hatásai pedig nem csak az egyénen, hanem a közvetlen környezeten is kiütköznek, ezért nagyon fontos, hogy a hozzátartozói kapcsolatokkal is foglalkozik a program. Mivel a névválasztás elég beszédes, fontos megemlíteni, hogy az alkoholizmusra betegségként tekintenek, amiből “kigyógyulni” nem lehet ugyan, de felépülőben lenni, tünetmentesen, absztinensen élni igen. A hozzátartozók is felépülőnek számítanak.
A programba folyamatosan lehet jelentkezni, nem csak alkoholbetegek, hanem például családtagok számára is nyitott ez a lehetőség. Természetesen a program csak annál lesz eredményes, aki kellően elszánt és képes beletenni a megfelelő munkát, erőszakkal senkit nem lehet a programba küldeni. Van olyan eset is, amikor nem megfelelő a huszonnyolc napos bentlakásos program (mondjuk akkor, amikor az alkoholizmus hatásai hosszútávon már erősen kiütköztek), de általánosságban elmondható, hogy aki a közegészségügy által biztosított módszereken felül szeretne egy intenzív, utógondozással járó programot, annak segíteni tud a Felépülők szakmai csapata. Mivel a felépülés fontos részének tartják azt, hogy az alkoholbeteg a megszokott környezetéből ki legyen mozdítva, nem pedig heti 1-2 konzultáció (közegészségügy) után ugyanoda térjen vissza, abba a helyzetbe, ahol a probléma felütötte a fejét, ezért nem is hozhattak volna össze ideálisabb körülményeket a felépüléshez: a Veszprém megyei ház, ahol a bentlakásos program zajlik kellően otthonos, nyugodt és biztonságos közeget jelent ahhoz, hogy a függők arra koncentráljanak, amire kell. A környék nem szűkölködik festői szépségű természeti látványosságokban sem, így a természet és a csönd gyógyító erejét is megtapasztalhatják a résztvevők. A bentlakók emellett számos csoportfoglalkozáson és egyéni beszélgetésen is részt vesznek, szabályok és napirend mellett sajátítják el azt az attitűdöt, amivel a program végeztével boldogulni tudnak a mindennapjaik során. Az alkoholizmus hatásairól a weboldalon is olvashatunk, ahogyan részletes bemutatkozót kapunk az addiktológiai konzulensekről is. A blog szekciót pedig minden érintettnek és érdeklődőnek ajánlom, mert nagyon hasznos cikkekre lehet bukkanni. Már korábban is érdeklődtem a függőségek témaköre és pszichológiája iránt, de ilyen hasznos oldallal ritkán találkoztam, ami tényleg betekintést enged a “gyakorlati részekbe” is.
A program díjköteles, a költségek pedig magukban foglalnak minden foglalkozást, étkezést, bentlakást és egyéb programokat. Úgy gondolom, hogy ez hatalmas segítség lehet egy reményvesztett helyzetben, amikor az összes korábban próbált módszer már kudarcot vallott. Az oldalon belül lehet találkozni véleményekkel, rövid beszámolókkal is, valamint a Felépülők csapata igen sok sajtómegjelenéssel büszkélkedhet, így érdemes lehet ezeket a tartalmakat megtekinteni, mielőtt jelentkezünk hozzájuk, sok kérdésünkre választ kaphatunk ugyanis nem csak az oldalon leírtakból, hanem ezekből a további forrásokból is. Mivel én nem vagyok érintett a témában, ezért számomra egyfajta érdekességet jelentett az, hogy már ilyen lehetőség is van, illetve hogy a Minnesota-modell maga hogyan áll a függőségekhez és a felépüléshez. Azt gondolom, hogy a csoport megtartó ereje, a sorsközösség egy olyan fontos szelete lehet ennek az egésznek, ami alapjaiban adhatja vissza a résztvevőknek a magukba és a boldogulásba vetett hitüket. Ráadásul az, hogy a segítők pontosan tudják, hogy min mennek keresztül, mindkét irányból tekintve sokat jelent. A függőség lélektana ugyanis igen bonyolult, és egy huszonnyolc napos program során rengeteg érzés és gondolat szabadulhat fel, amit a résztvevők meg kell, hogy tanuljanak kezelni – pontosan úgy, ahogyan az már a segítőknek sikerült.
Amikor ilyen lehetőségekről írok a blogon, titkon reménykedem abban, hogy pont azokat az olvasókat fogja megtalálni a bejegyzés, akiknek éppen szüksége van rá. De tényleg mindenkinek érdekes lehet a Felépülők oldala, mert sokat meg lehet tudni az alkoholizmusról – és azt se felejtsük el, hogy léteznek jól funkcionáló alkoholisták, akikről talán a tágabb környezete nem is gondolná, hogy mivel küzdenek éppen! Bárcsak olyan világban élnénk, ahol mindenki egészséges lenne fizikailag és mentálisan egyaránt… De már csak az a tudat megnyugtat, hogy vannak szakemberek, akik arra tették fel az életüket, hogy segítsenek más emberek küzdelmében.